Erdei bajnokként vonulhat vissza
Nagy valószínűség szerint utolsó mérkőzését vívta Erdei Zsolt.
Nagy valószínűség szerint utolsó mérkőzését vívta Erdei Zsolt.
Erdei Zsolt nem beszélhet, de úgy néz ki, újra ringe szállhat – írja a Blikk.
Emlékesttel tisztelegnek pénteken Mogyoródon a májusban tragikus körülmények között elhunyt Erőss Zsolt hegymászó kiemelkedő teljesítménye előtt - közölte Marosán László, a Juhász Jácint Művelődési Ház munkatársa, az esemény egyik szervezője. Az 1968-ban Csíkszeredában született sportember több mint egy évtizede költözött Mogyoródra.
A profi pályafutása első vereségét elszenvedő Erdei Zsolt már belátja, hogy nem a megfelelő taktikával bokszolt Gyenisz Gracsov ellen, ugyanakkor úgy érzi, a négyes tornán csak egy bábu volt – írja az Origo a Sport Tv műsorát idézve.
Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok megosztott pontozással, vitatható vereséget szenvedett az orosz Gyenyisz Gracsovtól a "Monte-Carlo millió dolláros szupernégyes" elnevezésű minitorna szombati elődöntőjében.
Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok több mint másfél kilóval könnyebbnek bizonyult a pénteki mérlegelésen szombati ellenfelénél, az orosz Gyenyisz Gracsovnál.
Erdei Zsolt továbbra is a Republic Szállj el, kismadár című dalára fog bevonulni a ringbe - írja a Blikk.
A boxingscene.com információi szerint márciusban, egy négyes félnehézsúlyú torna keretében léphet legközelebb ringbe Erdei Zsolt, korábbi félnehézsúlyú világbajnok. Első ellenfele az orosz Dmitrij Szuhockij lenne - írja a Nemzeti Sport.